• Főoldal
  • Helyszínek
  • Bölcsi, miniovi
  • Születésnapok
    • Zsúrprogramok
    • Képek
  • Rendezvények
  • Szülői előadások
  • Nyári táborok
  • Montessori
  • Galéria
  • Kapcsolat
  • Hírlevél

Tematikus zsúrprogramok

Kalózos, hableányos születésnap - 4-10 éves korig Aki nem fél a kalózkodástól és kiállja Feketeszakáll kalózpróbáját, annak köztünk a helye. 5 állomásból álló ügyességi és logikai kalózverseny ügyes és bátor fiuknak és vagony kislányoknak. A program során lesz még arcfestés és kézműveskedés.

A kisvakond születésnapja - 2-6 éves korig "Mesezsúr a kis vakondról, egy maciról és egy majdnem elfelejtett szülinapról". Lesz kis vakondos mese, kézműveskedés, ügyességi játék...

Boribon születésnapja - 2-6 éves korig Ünnepeld együtt születésnapodat Boribonnal! A program a „Boribon születésnapja” című mesével kezdődik, ezután a helyszínen elrejtett színes virágokat gyűjtik össze a gyerekek kis kosárkáikba. Só-liszt gyurmából süteményt és díszeket készítünk, illetve ajándék tenyérlenyomatokat, grízes képeket, illetve üveggolyós festményeket is alkotunk.

Kőkorszakis zsúr - 3-9 éves korig Ha szereted a kőkorszakis meséket, szeretnél velünk kőtáncolni, mamutot sütni és éjszakai szarvas vadászatra indulni, akkor neked ajánljuk ezt a zsúrt.

Indiános zsúr - 4-9 éves korig Ha indiános zsúrt szeretnél nálunk tartani, akkor biztos lehetsz benne, hogy sokat megtudsz arról, hogyan éltek az indiánok. Készítünk közösen indián fejdíszt, lesz őrbőr labdajáték, járás mokaszinban és indiános zene is.

Utazás Meseországba - 4-12 éves korig Fogjuk meg egymás kezét, álljunk körbe, csukjuk be szorosan a szemünket és gondoljunk erősen Meseországra! Képzeletünk elrepít minket oda. A mesés ügyességi és logikai akadályverseny során a gyermekek találkozhatnak Piroskával, Borsószem hercegkisasszonnyal, megismerhetik a Hét Törpét, segíthetnek Hamupipőkének szétválogatni a lencsét és a búzát, valamint elsétálhatnak Csipkerózsika varázslatos birodalmába. A játék végén a gyermekek oklevelet kapnak, mely bizonyítja, hogy Meseország lakosaivá váltak.

Tündértánc - 3-12 éves korig Táncoló tündérek, varázslók, gonosz boszorkányok... ki tud a legszebben tündér táncolni, tündéresen ügyes lenni... a tündérlaput megszerezni...? A 7+1 tündérpróba során a gyerekek teljesítik a kúszópályát, végigegyensúlyoznak a kígyókötélen, átkelnek a varanggyal teli mocsáron, megfejtik a varázslatos Tündér kirakósát, majd bemerészkednek a sárkány sötét barlangjába. A zsúr végén Tündérré avatási szertartás lesz, hatalmas varázslatos tündérlakoma, és megajándékozzuk a fő ünnepelt tündért.

Lovagi torna - 3- 12 éves korig Bölcs Ödön birodalmában valami történik...vajon ki érdemli a hétpróbás lovagi címet és kapja a legtöbb pipát útilapujára? A vitéz lovagok hősiesen csúsznak-másznak, gólyalábon közlekednek, megfejtik a varázsló titkos térképét, hogy a próbatételek végén elnyerje a csodatojást, és lovaggá üssék őket.

Boszorkányszombat - 4-12 éves korig"Végre eljött a mi időnk, gyerünk boszik, söpörjünk végig az égbolton, takarjuk el a holdat!" A boszorkányos árnyjáték után a gyerekek felöltik a boszijelmezt, és felépítik a Banya-Tanyát, varázsbukfenceznek, banyaláncot fűznek, kotyvasztanak és persze seprűnyélen is lovagolnak. Az ünnepelt banya felköszöntése után pedig következhet a lakoma!

Csodaautós zsúr - 5-12 éves korig Elmeséljük a piros csodaautó történetét, majd mi is bepattanunk csoda verdánkba és végigszáguldunk az autópályán. Lesznek kisautós ügyességi és logikai feladatok, autóskártya keresés, célbadobás és persze sok-sok játék...

KAPCSOLATFELVÉTEL

VISSZA

 
Powered by C5 CMS. © 2012 Bilimbo Háza    Minden jog fenntartva.